1987. november 18-án egy utas égő zsebkendőt vett észre a londoni metró egyik forgalmas állomásán a Kings Cross-on. A kijáratánál azonnal szólt az ott dolgozó jegyellenőrnek. Philip Brickell lement, eloltotta, és mivel máshol nem látott tüzet, nem szólt senkinek, és visszatért a posztjára. Mivel a tűzeset bejelentése nem az ő dolga volt, így a zsebkendővel nem foglalkozott tovább.

Ez volt a szokás, így “nevelték” a dolgozókat a metrónál. A vállalat íratlan szabályait követte: ne lépd át a hatáskörödet. A jegyellenőr hatásköre pedig a jegyellenőrzésig terjed, ezért ha parázsló zsebkendőt lát, nem szól senkinek. Nem az ő dolga.

Azonban Brickell nem tudta, hogy a zsebkendőt a huzat sodorta a peronra. A gépházból jött, ahol a mozgólépcső túlhevült motorja lobbantotta lángra. Mivel az esetet nem jelentette, esély sem volt arra, hogy felfedezzék a mozgólépcsők alatt izzó motorokat.

Percekkel később egy rendőr lett figyelmes a szivárgó füstre, ezért szólt az állomás biztonsági főnökének. Ő lement ellenőrizte a helyzetet: ugyan tüzet nem látott, de a biztonság kedvéért komótosan felbaktatott a felszínre – hiszen rádiója csak ott működött – és felhívta a feletteseit a központban. Végül ők voltak, akik szóltak a tűzoltóknak.

Közben a több tonnás, izzó fémtömeg begyújtotta az ódon állomás faszerkezetét. És a tragédia ma már történelem: 31 halott, több mint 100 sérült.

De vajon ki, vagy mi okozta a katasztrófát? A jegyellenőr, aki nem szólt? A késlekedő biztonsági főnök? A mozgólépcső motorja?

Nem, a katasztrófát nem a jegyszedő, nem a biztonsági ellenőr, nem a rossz motor okozta és nem is a tűz okozta. A katasztrófát a vállalatnál kialakított rossz működés, a megfélemlített dolgozók, végső soron a rossz vezetők okozták.

A metrónál akkoriban 19 ezer alkalmazott dolgozott, a négy főosztály vezetői pedig még a legfelsőbb szinteken sem beszéltek egymással: ne lépd át a hatásköröd, ne szólj bele a másik munkájába, ne lépj senki tyúkszemére. Ez volt a rendezőelv.

A vezetők példáját pedig az alkalmazottak is követték. Vagyis: ne szólj szám, nem fáj fejem.
Így fordulhatott elő, hogy az égő zsebkendő után 30 percig szinte semmi sem történt:

  • senki nem vizsgálta hogyan került a peronra a zsebkendő,
  • senki nem hívta a tűzoltókat,
  • senki nem szólt be a központba,
  • senki nem üríttette ki, és nem zárta le a negyedmillió embert fogadó állomást.

Pedig a metró működését előtte is kritizálták. A Londoni Tűzoltóság igazgatója levelet is írt a problémákról, amelyet az üzemeltetési igazgatónak címzett. Csakhogy az állomáson dolgozó biztonsági ellenőrök egy másik osztályhoz tartoztak, így ők semmit sem tudtak minderről.

Még a fontos információkat sem volt szokás megosztani a vállalatnál. Hiszen ha megosztják, ha felhívják a figyelmet a hibára, akkor lehet, hogy holnap a másik osztály vezetője küldi el a hibalistát, amely az üzemeltetési osztály munkáját minősíti. És így tovább.

Vagyis ahelyett, hogy megbeszélnék a problémát, elsikálták.

Végül is ez a rossz vezetési kultúra okozta 31 ember halálát.
Persze van, hogy a tűz, a baleset nem elkerülhető, de a baj, a veszteség mértéke csökkenthető.

A krízisből vagy konfliktusból nem szükségszerűen lesz katasztrófa. Katasztrófához szinte mindig többféle mulasztás egyidejű jelenléte kell. A felkészületlenség, a rossz szokások, rossz vezetés, a kommunikáció hiánya együttesen idézik elő a nagy bajt.

Pedig a váratlan, a nehéz helyzetekre fel lehet, és fel kell készülni. Ez a vezetők felelőssége. A felkészülés és a kríziskezelés pedig nagyrészt kommunikációs feladat. Egyszerű dolgokkal kezdődik, tudnunk kell, hogy:

  • ki, kinek szól,
  • ki kivel kommunikál,
  • mikor és mit mond.

A kríziskezelés a kríziskommunikáció nem akkor kezdődik, amikor már baj van, hanem hónapokkal, évekkel előtte. Amikor végiggondolják, mit kell tenni, ha beüt a krach. Mert a tűz eloltása nem az ellenőr feladata, de a biztonsági vezető vagy a tűzoltók riadóztatása már lehet az övé. Ha tudja, ha a vezetők felkészítik erre.

A legnagyobb vállalatok tudják ezt. A Bosch, a Johnson&Johnson, vagy a Coca-Cola mind-mind tudatosan készülnek a nehéz helyzetek, a váratlan krízisek kezelésére.

A következő tréningünkön erről is szó lesz. A vezetők dolgáról, a vezetők feladatáról. Vagyis arról, hogyan lehet olyan vállalatot építeni, ahol a krízisből nem lesz katasztrófa. Ahol minden alkalmazott tudja a dolgát a bajban, akkor is, ha a vezető éppen nyaral.

Gyere, várunk.

Drágus Richárd

Túlélés tréning vezetőknek

A tréning időpontja: 2015. február 24. 10:00 – 15:30
A tréning helyszíne: 1065. Budapest Nagymező utca 21. Mozsár terem(Nagymező utca – Mozsár utca sarok, bejárat Mozsár kávézón keresztül)

A tréning ára: 30.000,-Ft+ÁFA/fő, ha ketten jöttök 25.000,-Ft+ÁFA/fő

(Minden résztvevő nevét írd be lent a NÉV mezőbe!)

parkolohazak-kis

További részletekért kattints ide.

Jelentkezz a tréningre!